Geometria, funkció és tisztelgés a régi mesterek előtt: ennek jegyében született a Burnt Geometry négy termékcsaládja.
A Burnt Geometry azzal a szándékkal is készült, hogy egy nemzetközi léptékben érvényes hagyományra támaszkodva hozzájáruljon a magyar design útkereséséhez.
A tárgyak hidat képeznek a kortárs tendenciák és a hazai design- és művészettörténet nagyjai között, így a Bauhaus mozgalom, Kassák Lajos, Victor Vasarely és Lantos Ferenc, illetve a nevéhez köthető bonyhádi Tűzzománctábor is az előképek közé tartozik.
A kollekcióba a Dedas nevű, közforgalmú terekbe szánt ülőbútor-, a Roly-poly-ra keresztelt lámpa-, a Vanishing Cabinet névre hallgató szekrénycsalád, továbbá a Dad’s fence nevű paravánok tartoznak.
A szinergia szándékával tervezett önálló mikrouniverzumok, amelyek erősen hatnak, szinte meghatározzák a befogadó teret, másfelől viszont készségesen simulnak hozzá a kollekció bármely másik eleméhez.
Dedas
- Közületi
- Moduláris
- Fenntartható
A közforgalmú terekbe szánt, kárpitozott ülőbútorkollekció „Magna Mater”-e az az egyedi tervezésű mintával díszített háromszemélyes kanapé, amelyhez az inspiráló forrást Lantos Ferenc homlokzatdíszítő zománcfríz munkái jelentették.
A párhuzam tetten érhető a szabályos négyzetekből álló háttámla és ülőfelület elem során, és az ehhez a kanapéhoz tervezett, egyedi mintázat geometrikus szerkesztettségében.
Míg azonban Lantosnál a négyzetbe szerkesztett kör és az ezeket metsző átlók (húrok, sugarak) kemény, férfias mintázatot eredményeznek, addig az ülőbútorok esetében felpuhul a befoglaló forma a lekerekített sarkú négyzetekkel, és feminizálódik a mintakészlet is, mert teljesen eltűnik az átló használata. Így az egyes mezők mintái a kör különböző fázisállapotaival jelennek meg, amelyek akár a Hold-fázisok analógiáiként is felfoghatóak.
A feminizálódás legerősebben talán a minták térbelivé válásában jelenik meg. Míg az eredeti zománcfríz munkák a fémlemez hordozók miatt síkbeli kiterjedésűek, addig a szivacsok térgörbe felületének lencseszerű kikerekedése, és a vetületében körvonalat rajzoló metszősík egy vibrálóan izgalmas vizuális élményt jelent. Ez a megjelenés egy szigorúan szerkesztett organikussággal is felruházza a bútort. Ahogy Lantos is a jól ismert Bauhaus kolorithoz nyúlt, úgy a Dedas „vezérhajójának” mintái is ezt a tiszta színekből álló spektrumot használják. A család többi tagja pedig egy gazdag színpaletta alapján, monokróm változatokban készül el.
A Dedas család alaptagjai az 1, 2 és 3 személyes kanapék, azonban egyedi és különleges jellemzője a kollekciónak, hogy ezeken az alapkonfigurációkon túl új funkciójú elemekkel egészül ki.
Ilyen például a közforgalmú vagy irodai terekbe szánt, a telefonálás intimitását biztosító, magastámlás beülő bútor. A moduláris szerkezet lehetővé teszi továbbá a bútor növelését, sorolását, így az szinte bármekkora léptékben megvalósulhat. Ez pedig nem csak oldalirányban érvényes, mert a bútor háttámlájának túloldalára áttükrözve is megjelenhetnek az ülőfelületek, ezáltal egy térben álló bútorszigetet létrehozva. Ez a térbe állíthatóság egyébként is tudatosan tervezett jellemzője valamennyi elemnek – a háttámla külső felülete, valamint a filigrán lábak rendszere, mint markáns karakterjegyek, szinte kínálja a lehetőséget, hogy a bútor a közösségi terekben központi státuszt töltsön be. A Dedas igazi „centerpiece”.
A formaképzés szigorúsága mellett játékos, új funkciók is megjelennek a Dedas családban. Ha elképzeljük, hogy egy falhoz telepített konfigurációban a háttámlák négyzet rasztere tovább folytatódik, akkor a falra „felmászott” kárpitozott elemek egyszerre hangelnyelő felületként és dekoratív grafikai mintaként is megállják a helyüket.
A térbeli forma és a kárpit viszonya kiemelten fontos a Dedas esetében. A kárpit hexagonális szövési struktúrájának nincs kitüntetett száliránya, ezért tökéletesen illeszkedik a bútor 3D-s térgörbe íveihez. Ez a szövési mód ráadásul enyhén rugalmas, így alkalmas azok varrásmentes bevonására. A kárpit színei intenzívek, a struktúrát adó két-háromféle színű szál pedig irizál ezeken a komplex, kerekded formákon, felerősítve a plasztikát, sőt, a nézőpont függvényében akár alakítja, változtatja is azt – szinte trompe-l’œil jelleget kölcsönöz nekik, azaz megidéz egy olyan vizuális gesztust, amely Victor Vasarely egyik kutatási irányát is jelentette.
A bútor lábainak patinázott acélfelülete közvetlenül jeleníti meg az égetés aktusát – ez egyszerre utal a tűzzománcozás folyamatára és az indusztriális környezetre. Formailag a filigrán, pontszerű letámasztást adó, kiterülő lábvégek azokkal az égetőkemencékben használt támaszokkal (tüskékkel) analógak, amelyekre a „nyers” zománccal fedett munkadarabokat teszik.
Ahogy a Burnt Geometry összes tárgyát, így a Dedas-t is magyar kivitelezők és gyártók készítették. Mind a technológiák, mind az anyagok meghatározása során fontos szempont volt a helyi infrastruktúra használata – az egyik kivételt ebben az esetben a kárpit jelenti.
Az ülőbútor a Magyar Divat & Design Ügynökség Desin LAB inkubációs programja során valósult meg a Kárpitos Partner Group-pal közös együttműködésben.
A mintázott kárpit nyomdatechnikai eszközökkel készült, kivitelezője a NUANS Textil Kft. volt. A monokróm változatok a német JAB Joseph Anstoetz KG magyarországi képviselete által szállított CLIMATEX® szövetekkel kerültek bevonásra. A CLIMATEX® szövetek a textiliparon belül azon kevesek közé tartoznak, amelyek rendelkeznek a „bölcsőtől-a-bölcsőig” (C to C – Cradle to Cradle) védjeggyel, azaz a termék 100%-ban újrahasznosítható, a szövetet alapanyagaira lehet bontani a tárgy életciklusának lejárta után. Ezek a szövetek egyébként lángállóak és 450.000 martindale a kopásállósági értékük, így közforgalmú terekben is tartós használatot tesznek lehetővé.
A szerkezeti kialakítások számos kárpitos-szakmai bravúrt tartalmaznak, összhangban a tervezői szándékokkal. A szivacsszerkezet például vágott és nem öntött, mégis képes térgörbe felületeket eredményezni. Így kisszériás gyártási kapacitás mellett is gazdaságos marad az előállításuk, mert nincs szükség költséges öntőszerszámok elkészíttetésére. Ha pedig most, a fejlesztési fázis elején valamilyen okból változtatni kellene a szivacsok geometriáján vagy összetételén, a vágott szivaccsal ezt minimális befektetés mellett lehet megvalósítani. A borítókárpitok szövési struktúrája és szálszerkezete lehetővé teszi, hogy a támlák széleinél, a kisebb sugarú íveknél se torlódjon fel anyagtöbblet. Így nincs szükség látszó varrásokra. A külső és belső háttámla elemek lego-kockaként illeszthetőek egymásba. Az egymáshoz való rögzítésük módja, és ezáltal a szerkezetalkotó funkciójuk is egyedi innováció eredménye. Részben ez teszi lehetővé, hogy sérülés esetén csekély beavatkozással is cserélhetőek legyenek az elemek. Itt, a kétoldali háttámla modulok közötti rés kitakarásában került sor a kéderezést kiváltó, kárpitozott EVA habnak az első, sikeres kárpitosipari felhasználásra is.
A bútorok hordozója precíziós csőből hegesztett vázszerkezet, a felületek patinázását pedig maga az IO végzi. Hosszútávú fejlesztési cél, hogy a fémváz szerkezet korrózió elleni akrillakk védelmét a jövőben természetes felületzárás, például méhviaszolás váltsa ki.
E jellemzők, mint a magas minőségből következő hosszabb tárgy életciklus, az újrahasznosítható CLIMATEX® szövet, az acélszerkezet használata, a szivacs rétegrendben alkalmazott heterogén (újrahasznosított) szivacs, a diszkrét felületkezelési technológia, vagy a könnyített javíthatóság mind-mind olyan tudatosan meghozott tervezői döntések eredményei, amelyek a fenntarthatóság, a felújíthatóság és az újrahasznosíthatóság tekintetében is példaértékűnek szánt bútorcsalád megszületését eredményezték.
Roly-poly
- Sorolható
- Asztali és függeszték
- Fenntartható
Ez a zománcozott testű lámpacsalád a hajdani bonyhádi „Épület Zománc” táborokban született alkotások egy másik csoportjához kapcsolódik.
Az ottani alkotók, bár tudatosan kerülték a „szobor” szó használatát, mégis készítettek olyan térelemeket, kertplasztikákat, amelyek szoborszerű struktúrájukkal, totemoszlopokat idéző idomaikkal a síklemezes kísérleti művek körét tágították térivé. Lantos Ferenc mellett Fajó János, Pauer Gyula, olyan hétköznapi tárgyakhoz, a szocialista hétköznapok közönséges darabjaihoz nyúltak, mint a lavór és a vödör. (Ráadásul ők a gyárudvaron szerteszét hempergő selejtes, hulladékba szánt edényeket használták fel!)
A „Roly-poly” egy másik hétköznapi tárgyból, egy népszerű játék, a fémnyomott „Keljfeljancsi” emlékéből táplálkozik. Megidézi a konszolidálódó kádári '70-es éveket, és a szovjet mintájú előképeket, a zománcozott fém gyerekjátékok egyszerre durva és bájosan bumfordi világát. E kultúrszociológiai eredet mellett a játék formai gesztusait, elemi geometriáját is kihasználja a lámpatest a párhuzam megteremtésére.
A család asztali, állólámpa változata egyúttal a névadó fődarab is, rá utal a Roly-poly elnevezés.
Itt a keljfeljancsi forma a működési móddal is párosul: a gömbbe rejtett súly eleve kibillenti a testet a függőleges tengelyből, másrészt e súly segítségével a használó is működtetheti, billegtetheti a lámpát. A fejet idéző tölcsér külső palástja kapja a gömb belsejéből érkező súrlófényt – emiatt a lámpa indirekt fényű, jellemzően hangulatvilágításként használható. A zavartalan billegést az a megoldás is segíti, hogy a tápkábel nem alulról, a gömb felől érkezik a lámpába, hanem a tölcséren keresztül.
A bonyhádiak egykori „kertplasztikáinak” megidézője és tovább éltetője a „Roly-poly” család többi, mennyezetről függesztett lámpája. Míg az 1 vagy 2, egymás fölé fűzött lámpatest hagyományosnak vagy megszokottnak is nevezhető, nagyobb elemszámmal egyre szoborszerűbb megjelenések alakíthatóak ki. Az ezt lehetővé tevő rögzítési rendszer akár földig érő függesztékek felfűzését is megengedi. Mivel az egyes lámpaelemek továbbra is indirekt fényt adnak, a több elemből álló, felfűzött „totemoszlopok” is egyre hangsúlyosabb és látványosabb fényjátékot eredményeznek, a tárgy plaszticitását, jelszerűségét fokozva.
A lámpák fényforrásai meleg-fehér színhőmérsékletű led-modulok. A fényerősségük szabályozható, ami hangulatvilágításként fontos felhasználói elvárás lehet. Míg az asztali változatnál a fényterelő tölcsér a tervek szerint maga fogja végezni a kapcsolást, addig a függesztett verziók fali szabályozós kapcsolóval lesznek működtethetőek. A látható kábelszakaszok textilszövéssel burkolt vezetékek.
Ahogy a Burnt Geometry összes tárgyát, a lámpacsaládot is magyar kivitelezők és gyártók készítették. Mind a technológiák, mind az anyagok meghatározása során fontos szempont volt a helyi infrastruktúra használata.
A lámpatestek alkatrészei acéllemezből, fémnyomással készülnek, színezésük pedig meglehetősen szigorú elveket követ: a két félgömb mindig eltérő színű, a tölcsér mindig fehér, ugyanakkor az alkalmazott színpaletta szűk, jelenleg csak a vörös, kék, fehér és fekete különböző kombinációiban létezik.
Az előképként már sokszor említett bonyhádi zománcgyár ma is működik, elsősorban hagyományos zománcozott edényeket és táblákat gyárt. A lámpacsalád zománcozása, bár nem új terület a bonyhádiak számára, hosszabb távon talán új kapukat is nyithat, tovább segítve a piacképes működésüket.
A lámpák szerkezeti fejlesztéséről, a sorozatgyárthatóság optimalizálásáról és a majdani összeszereléséről a LumoConcept gondoskodik.
A „Roly-poly” lámpacsalád tervezése is beleillik abba a sémába, amely a teljes „BurntGeometry” kollekció jellemzője – ez pedig a fenntarthatósági kritériumok minél hangsúlyosabb képviselete, felvállalása. Ezek a lámpák esetében a fémanyag használatát, valamint a led-technológia, mint alacsonyabb energia igényű világítási mód működtetését jelentik. A tűzzománcozás egy újrahasznosítható felületkezelési eljárás, így ideális megoldást jelent a manapság elterjedtebb, műanyag-alapú porfestés leváltására. A „Roly-poly” zománcozott lámpacsaláddal az első lépést tettük meg ennek a technológiának az újrafelfedezésében. A jövőben a tűzzománcozás új lehetőségeit, fenntarthatósági aspektusait fogjuk vizsgálni - mely egyúttal lehetővé teszi a lámpa felületkezelésének nagyobb változatosságát is.
Vanishing cabinet
- Bútor- és frontrendszer
- Fenntartható
A „Burnt Geometry” kollekció egyik legmarkánsabb képviselője a „Vanishing Cabinet” korpuszbútor család. Az ajtófrontok elemi geometriai formákból szerkesztett, mégis organikussá váló mintája közvetlenül kapcsolódik Lantos Ferenc kutatásaihoz, aki részben teoretikus, részben gyakorló művészi munkáiban kereste ennek a megvalósíthatóságát. Az ő legjelentősebb, e tárgyban megvalósult zománcmunkái, a pécsi Tettye hegy oldalában felállított, általa térelem kísérletekként aposztrofált Tulipánjai inspirációs forrásként is felfoghatóak.
Lantos Tulipánjai nem előzmény nélküliek a háború utáni képzőművészetben: Bartók zsenialitása, amely a (magyar) népművészet transzponálásával teremtette meg az egyik legkorszerűbb és örökérvényű, modern zeneművészetet, számos képzőművészt sarkallt arra, hogy a vizuális néphagyományban találják meg az ihlető forrást. Vajda Lajos, majd főleg Korniss Dezső a szentendreiek közül, aztán a pécsi Victor Vasarely, és az ő köpönyegéből kibújt Lantos Ferenc, vagy Keserü Ilona, utóbb Nádler István és Bak Imre életműve egy-egy hosszabb-rövidebb szakaszában fordult a népi díszítő hagyomány emlékeihez. Ebből a magasművészeti örökségből két jelenség is tetten érhető a „Vanishing Cabinet” geometrikus frontpaneljein. Az egyik Korniss Dezsőnek a szűrmotívumait idézi, amelyek III. alkotói korszakának ikonikus jegyeiként vannak számon tartva. A szűrdíszítés technikájának egyik módja a rátétes (rávarrt) virágmotívumok használata. A szekrénynél alkalmazott linóleum-rétegződés ennek a rátétes díszítő hagyománynak az analógiájaként is értelmezhető. A másik egy Keserü Ilona által 1969-ben festett olajkép, a Szuszék-tanulmány II (Szerkesztett hullám). Az olajkép köríves geometrikus motívumai és a színhasználata közös gondolatiságot jelez a két alkotó – művész és tervező – között, hasonló eredménnyel.
A dekoratív frontfelület szervező alapegysége a négyzet, amelyet negyedkörívekből szerkesztett minták tagolnak. Ugyanakkor mind a négyzetek, mind a negyed- vagy félkörök egyúttal egymás elé épülő síkok is, így a minta térbelivé válik, illetve ezzel egy használati funkciót is kap, mivel így a szekrénytest ajtajainak fogantyúja is kialakul.
A szekrény lábszerkezete nagyon hasonló a DEDAS ülőbútorainál használtakhoz, mind méretezésben, mind anyaghasználatban vagy felületkezelésében. A célja is ugyanaz: a bútort közvetlen asszociációval hozzárendelni a tűzzománcos eredetekhez. Sőt, a Vanishing Cabinet esetében ez a „tüzes” kötődés másképpen is hangsúlyos: a szekrény hátfallemeze kívül-belül égetéssel patinázott, irizáló fémlemez. Ez a gesztus is hozzáköti a Dedas-hoz, hiszen a fronttal egyenértékű hátoldal miatt kézenfekvő akár a szekrény térbe állítása is, hasonlóan a kárpitozott bútorokhoz.
A Vanishing Cabinet egy szerkesztési elvet, egy front-képzési módszert is jelent. A prototípus egyféle lehetőséget mutat be, azonban a közeljövőben szeretnénk elvégezni ennek az elvnek a kidolgozását, hogy minél gazdagabb termékkínálttal tudjuk a különböző funkciójú szekrénybútorok iránti igényt kielégíteni.
Ahogy a Burnt Geometry összes tárgyát, a szekrénycsaládot is magyar kivitelezők és gyártók készítették. Mind a technológiák, mind az anyagok meghatározása során fontos szempont volt a helyi infrastruktúra használata. A szerkezet úgy lett megtervezve, hogy a jövőben azt az IO akár saját műhelyében is le tudja gyártani.
Ennél a bútornál a választott, kizárólag természetes eredetű anyagok használata, ha nem is teljesen újszerű, de mindenképpen innovatív. Anyagukban színezett MDF lapokból ragasztott tömbökből áll a szekrénytest és a frontok, a korpusz esetében jellemzően antracit-fekete, a frontoknál pedig különböző színekben. Végül egy záró sík is rákerül az ajtókra, színes linóleum lapok felhasználásával. A lucfenyő darálékból és pigmentekből préselt falemezek felületkezelése természetes olajokkal történik.
A linóleum pedig lenolajból, fenyőgyantából, mészkőőrleményből és parafából préselt, természetes felületképző anyag.
A fém alkatrészek használata pedig az égetéses felületkezeléssel és az alkalmazni szándékozott viaszolásos felületzárással a kollekció többi családjánál megfogalmazott fenntarthatósági szempontoknak felel meg.
Dad's fENCE
- TérelválasztóCollectible
- Hulladékhasznosítás
- Fenntartható
A „Dad’s fence” beltéri paraván-család világa kulturális értelemben vállal közösséget a ’70-es évek vidéki Magyarországával.
Az egyik összekötő kapocs a hiány esztétikája, és ennek tárgyiasult formái, a vaskerítések egy bizonyos fajtája. Azokban az időkben minden olyan magyar város környékén, ahol valamilyen fémfeldolgozással, főleg fémnyomással, sajtolással, stancolással foglalkozó üzem volt, elkezdtek feltűnni olyan kerítések, amelyek különleges, egyedi mintájú acéllemez csíkokból szerkesztődtek. Ez az alapanyag a szocializmusra oly jellemző cirkulációs csatornákon (értsd: a gyárból kilopva) került bele a modern „népművészet” keretei közé. Tulajdonképpen az a felesleg volt, amely a lényeges, kinyomott alkatrészek közötti anyagkapcsolatot jelentette. A repetitív minták alanyai nem voltak fontosak – utólag nem volt felismerhető, hogy valójában miket, milyen alkatrészeket sajtoltak ki a gépek. A hiány esztétikája így valójában kettős értelmű: jelzi a változatos, egyedi mintakészletet, amelyet a kieső munkadarabok után maradt lyukak, rések és nyílások alkottak, és utal a működő szocializmus hétköznapi élményére, a dolgok hiányára, hiányosságára. A kulturális azonosság másik eleme a „népművészeti” begyökerezettség. A „Vanishing Cabinet” kapcsán megidézett Keserü Ilona a '80-as évek közepén egy másik kerítéstípust fedezett fel, a tehetősebb vidéki porták öntött dekorbeton paneles telekhatárolóit, de a kétféle anyaghasználat mögött ugyanazt a szellemiséget látjuk: még őrzik a paraszti lét tárgyalkotói és díszítő indíttatásait, de már megjelenik a bütykölés. Így ír Keserü: „…a folklór… egy konstans jelenlévő integráns viszony, amely bármely… szociokulturális helyzetben „újratölti” magát”. A „Dad’s fence” egy másfajta, tervezőművészi indíttatású, de mégiscsak újratöltése az eredeti jelenségnek.
Ebben a tárgykollekcióban az egyszerű és világos szerkezeti, szerkesztési elvek mellett mindig marad egy nagy adag tervezhetetlenség, amely a keretezett mezőket kitöltő lemezhulladékok véletlenszerűségéből következik.
Igaz, hogy a keretek, az alapméretek, felületkezelési technikák adottak, de a leglényegesebbek, a kitöltő mezők mintái teljes mértékben véletlen- és sorsszerűek. Az éppen aktuális hulladék anyagok milyenségétől függenek. Bár a mai fémfeldolgozóiparban a sajtoló és stancoló gépek szerepét nagy részben átvették a lézervágó berendezések, a végeredményen ez nem sokat változtat. A tervező feladata itt inkább a viszonyrendszer, a szabály megtervezése volt, ahol a változók és a változatlan találkozását kellett összeegyeztetni. A változó a hulladék anyagmintája és dimenziója, a változatlan pedig a váz szerkezete és a bútor funkciójából következő elvárás-halmaz. Fontos volt az egyszerű konstrukció, mely könnyen építhető, és illeszkedik a Burnt Geometry többi tagjához. Így adott volt a zománcozásnál használt alátámasztó „tüskék” megidézése a terpesztett acélcsövek és patinázott felületek alkalmazásán keresztül. Ez a tárgy nem szól másról, mint a viszonyrendszer, a vizuális ritmus hangsúlyozásáról.
Ahogy a Burnt Geometry összes tárgyát, a térelválasztót is magyar kivitelezők és gyártók készítették. Mind a technológiák, mind az anyagok meghatározása során fontos szempont volt a helyi infrastruktúra használata.
Ma ez a fajta anyaghasználat, azaz egy gyártási folyamat végtermékéből, hulladékából másik terméket előállítani, igencsak korszerűnek mondható. A „Dad’s fence” azonban egy másik jelenségre is felhívja a figyelmünket – ez pedig a szegénység kreativitása. A szegénység gyakran nem használ a fenntarthatóságnak. A hiány, az életminőséget romboló nélkülözés nehezen vagy egyáltalán nem tesz különbséget fenntartható vagy környezetkárosító módszerek között, legyen szó élelmiszerről, fűtőanyagról, bármiről. Az az attitűd azonban, amely a maradékok maradéktalan felhasználását tekinti természetesnek, az egyik legprogresszívebb gondolat. Olyan bázis, amelyre minden tervező építhet.
Az I O első, önálló kollekciója, a „BurntGeometry” több gyökérből táplálkozik. Tiszteleg a művészelődök öröksége előtt, legyen szó akár a bonyhádi Zománcművészeti alkotótábor, akár az őket inspiráló Bauhaus tagjairól. De önmagában is egy transzformációs kísérlet annak a megvizsgálására, hogy a bauhausi eszméket és gyakorlati eredményeket lehetséges-e ma is érvényes módon alkalmazni, részben kapcsolódva a New European Bauhaus mozgalom elveihez. Végül pedig egy tudatosan vállalt megmérettetés és bátor bemutatkozás, a tervezői tehetség demonstrálása is ez a kollekció: létrehozója, vezető tervezője Hevesi Annabella.
A kollekció megalkotása egy tudatos tervezői kísérlet eredménye, amelyhez először azt a kiindulópontot, a „kályhát” kellett megtalálni, amely elvitathatatlan eredményei és máig tartó hatása miatt referenciális értékkel bír nemzetközi kitekintésben is.
Weimari anekdota:
-Uraim, most magukra hagyom Önöket – búcsúzott el Walter Gropius Moholy-Nagy Lászlótól, Breuer Marcelltől, Molnár Farkastól és Forbát Alfrédtől.
-A többit beszéljék meg magyarul.
Bonyhádi Zománcművészeti Alkotótábor
Az előképek minősége kikezdhetetlen és elvitathatatlan, amiként az az erejük is, amely inspiráló forrásként, szuverén tervezői absztrakcióként tárgyiasult a „Burnt Geometry” termékcsaládjaiban.
I O bemutatkozás
Az I O egy budapesti székhelyű tervezőstúdió, amelyet Bella Gábor és Hevesi Annabella alapított.
Bútor- és formatervezéssel, valamint belsőépítészettel foglalkoznak. Magánszemélyeknek, cégeknek és társtervezőknek egyaránt terveznek, az első független kollekciójukkal pedig nemzetközi bemutatkozásra készülnek.
Az I O egy vonal és egy kör, a bináris számrendszer, egy i és egy o betű, egy férfi és egy nő, a határ és a tér, amit közbezár. A két alapegység, építőelem, amivel a tervezőpáros azonosul.
